azon kéne elgondolkodnom, h én alapvetően hálás tanítványnak és szerető barátnak érzem magam, viselkedésemmel mégis kiprovokálom, h tudományos tanácsadók szőröstörpe-mágnesnek nevezzenek a kocsmában.
a síelés, köszönöm, nagyon jól megy, kisgyermekeket és kötöttebb ízületű nyugdíjasokat fölényesen mosolyogva előzgetek már a zöld pályákon.
kedves naplóm, ma azt mondta egy fiú, h milyen jó kis combom van.
arról beszélgettünk, h kit eszünk meg, ha éjszakára fennragadunk a hegyen.
akárhánymillió forintos költségvetésről is legyen éppen szó, még mindig képes vagyok kimutatni az ablakon más mondatának a közepén, h mókus!
el sem mondom, mennyit késtem ma egy kolbászos rántotta, egy ribizlitea, egy tejszínes brownie, egy presszókávé, a csoppy két szép szeme (nem ettem meg), majd az egyik táskám reggelizőhelyen való felejtése miatt, a főnököm meg azzal várt az irodában, h hozott nekem síkesztyűt meg fülmelegítőt meg spéci zoknit, h szeressem meg a síelést.
ma reggel még vona gábort is jobban szeretem magamnál.
péntekig megtanulok a youtube-ról síelni, aztán a jövő héten meg figyeljétek majd a híradót az rtl-en, ott befér egy rákos kisgyerek és egy újszülött víziló közé simán egy bizarr síbalesetek körkép.
volt ilyen is. vmelyik december, megyek az utcai virágoshoz:
- jó napot kívánok, tizennégy virgácsot kérek szépen.
- rendben, adom... utómikulás lesz az oviban? v a suliban?
- az akadémián.
egyik első élményem a nyelvtudományi intézetről, h az asztalon ülve vártunk nádasdy ádám előadására a földszinten, és egy ott dolgozó néni ránk szólt, h ez itt egy tudományos intézet, nem szabad az asztalokon ülni.
egy évvel később álltam egy asztalon a nyelvtudományi intézetben, és nádasdy ádám, krokodiljelmezben állva mellettem, nyújtotta a kezét h le tudjak róla mászni.
- de most az ágival szenvedtem eddig lélekben.
- micsoda?! velem szenvedtél és nem is szóltál?
- jézus sem szólt.
én illényikaticázok, te illényikaticázol, ő illényikaticázik, mi illényikaticázunk, ti illényikaticáztok, ők illényikaticáznak.
1. a hollerung ma is elillényikaticázta az utolsó ráadást.
2. szóltunk a művésznőnek, h ezen a színpadon nincs illényikaticázás, mégis lenyomott egy csárdás-egyveleget.
3. péter keserűen tudomásul vette, h a kortárs hegedűdaraboknak nincs közönsége, és inkább úgy döntött, összeillényikaticázza a lakásravalót.
esténként ki kell simogatni belőlünk a bajainkat és mások bajait.
White Winter Hymnal from Sean Pecknold on Vimeo.
ez volt életem legrosszabb éve. lisztet is úgy utálom.
nagyon sok dolgot tudnék kérni, de leginkább azt szeretném kérni, h legyenek majd mindig olyan emberek, intézmények, célok, amikért úgy gondolom, h érdemes lemondani a többi kérésemről.
a marci nem tudja elolvasni a kézírásomat de beleolvas a naptáramba, és tényleg el tudja képzelni, h csütörtök tizenkét órára nekem be van írva, h magány.
amikor csend van, nagyon nagy csend van.
amikor nem integetek, kezet nyújtok, tapsolok, öklöt rázok, csettintek, kalimpálok, vezényelek, ölelkezem, akkor leengedem a karjaim a testem mellé és odaragadnak. minden és mindenki kevés, kevés, kevés. nézek ki az ablakon. a nap maryzsuzsija.
esterházy péterrel álmodtam. nem mondhatom el, mennyi ruha volt rajta.
a parc güellben a nagy turistatömegben elmentem egy nagyon magas fekete fiú mellett, akinek hosszú, kétszínű rasztái voltak, élénkszínű ruhái, nagy hátizsákja külön hozzákötött sokliteres vizesflakonnal, és pórázon hat hatalmas kutya kísérte.
később a városban keresztezte az utamat, öblítőillatot meg a hat kutyát húzva maga után. hát igen, gondoltam, miközben sétáltam tovább, nyilván emlékszem rá annyi ember közül, már egy nagyon jellegzetes vonás is elég lenne ehhez ebből a sokból. ekkor a fiú utánam kiáltott, h ugye jól emlékszik h engem látott a parkban.
biztos a seggem.
az anyukám már azt hitte, h jött a jézuska, de az apukám lehűtötte, h csak az ő kopasz fején megcsillanó fény volt az. kezdem érteni, miért kínálgatnak konyakkal.
nagyon boldog karácsonyt mindenkinek!
hétfőn meggyőződhettem arról, h az új munkahelyem, a múzeum, is kiérdemli a vidámpark címet, ugyanis a fontos, alapvető értékek ott is megvannak, úgymint:
1. tepertőkrém
2. a karácsonyi parti kezdete után alig egy órával már karaoke
3. irodalom szeretete blablabla
gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró
igenis, lehet úgy szexi egy nő, h kibújtatják ruháiból gyöngéden és egy fájdalomcsillapító tapasz van a derekán!
részegen a táncparketten sneki nem kiabálja államtitikárok neveit!!44
idén karácsonyra mindenki kihúzza vkinek a nevét, és egy minden rendben lesz kíséretében megsimogatja a fejét annak akit húzott.
akarok egy katonazenekart.
ettől teljesen függetlenül: annyi bajom van velem.
ferencz győzővel megegyezik a bioritmusunk.
ferencz győző, akivel megegyezik a bioritmusunk, valószínűleg nem emlékszik a nevemre. de mindig nagyon kedvesen mosolyogva köszön. évek óta, akármikor a menzán járok, ha rendszeresen ugyanazon a napon, ha rendszeresen ugyanazon a napon, de kivételesen más időpontban, ha ritkán és össze-vissza, mi mindig egyszerre ebédelünk. néha már aggódva nézek szét a levesem fölött, h hol van, csak nem történt vele vmi, de akkorra már be is lép az ajtón.
ma a rákóczi út egén egy szivárványt, menzáján pedig a ferencz győzőt láttam, amelyek után kénytelen vagyok én is belátni, h van még remény.
ma rám mosolygott orbán viktor egyik testőre. remélem ez nem azt jelenti, h elhurcolnak majd a háremébe, v vmi.
jött egy fiú az i. intézetből és aláírtam neki egy papírt, de mondtam, h lepecsételni inkább nem fogom, mert a munkahelyem jogilag már nem létezik. mondta, h nem baj, mert úgyis megszűnik ebben a formában az i. intézet is mindjárt, akiknek a papír lesz.
ajánlás.
az üzenet amit arckifejezésemmel sugározni kívánok a gyógyszerészek felé: tudom, mit csinálok.
be kellett mennem az eltére egy igazolásért, és olyan történt, amilyen míg oda jártam, persze soha: senki sem várt a to-ra. háromszor néztem meg, tényleg az ügyfélfogadási rendnek megfelelő nap és napszak van-e. olyan gyanakvó arccal nyitottam be a tanulmányi előadómhoz, h kinevetett. de... de hol vannak a többiek? kérdeztem. mire az előadóm egy laza mozdulattal a szemétbe dobta a kezéből a barackmagot és mosolygott. őket már megettük.
vki mutassa meg, h ekkora fájdalmakkal mit lehet kezdeni, mert már nem megy. köszi.
most az van, h minden nap eldől vhol, h aznap milyen leszek, pedig már volt úgy, h volt ebbe beleszólásom.
én is ilyen szeretnék lenni hetvenévesen! de most előbb még megyek és iszom egyet, h mégse érjem meg a hetvenet.
tök igazságtalan, h nem azok a rosszak történnek meg, amiket jól viselek. a végén még ezekben is rutinom lesz.
belenyúlok a zsebembe és előveszem a mai mondatot. én ezt n-nem bírom m-még egyszer v-végigcsinálni.
értik, legyek türelemmel, vegyek egy papírzacskót és lélegezzek abba.
bámulok a cappucino felett kifelé, h jöjjön fel a nap.
don quijote hazájában tartunk meetinget arról, hogyan folytassuk szélmalomharcainkat a kultúráért.
az ébresztő lenyomásakor a vekker számlapján pár másodpercre kigyulladó fény pont alkalmas arra, h sötét reggeleken biztonságban visszalépkedjek az ágyamig.
fel akartam hívni a nagybátyámat, h nem voltam-e nagyon barátságtalan, mert a múltkor munka és rohanás közben futottunk csak össze, és elég ideges voltam.
de aztán a nagybátyám megelőzött és felhívott, mert benne már nem várhatott tovább a hála, és nagyon meg akarta köszönni, h nem ütöttem meg.
képzeljük el, ahogy a meghatottság és büszkeség könnyei gyűlnek a szüleim szemébe, h először jelennek meg széplelkű leányuk írásai egy irodalmi lapban.
törékeny virág vagyok bazmeg címmel.
már annyi pálmafa kellemesen lenyugtatott, amennyit előre, a google street viewban láttam, míg lesétáltam a leendő hotelom utcáján a barcelonai tengerpartra.
én minden történésért és visszajelzésért keményen megdolgozom. de a világ, úgy magától, nekem kevés.
én se vagyok erős.
felnőttem: már nem szeretnék betegebb lenni, mint amennyire vagyok.
más:
k22. a következő személyes adatokkal kapcsolatosan állított ön valaha valótlanságot az interneten?
- súly
én annyira szeretem a nyelvészeket, és annyira magával ragad ez az érzés mindig, h teljesen egyértelműnek veszem, h az egész világ így van vele, és csak őket akarja hallgatni ahogy nyelvészetről beszélnek, és így minden nyelvészeti előadás előtt képes vagyok tök komolyan kétségbe esni, h mi van, ha nem lesz helyem az előadóban az ott tolongó tömegtől.
a lucia idei halloween partiján virginia woolfnak öltöztem, amely karakterben az eddigi jelmezes bulikhoz képest (amikor is rss-feednek, lady gagának, illetve hoffmann rózsának öltöztem) a legkönnyebb volt megmaradni. egészen odáig vittem a dolgot, h az este egy pontján maga a bosszúálló angyal (lucia) fogott kézen és ültetett le gyengéden, h meséljek, mitől vagyok ilyen szomorú.
egy tánc a spice up your life-ra pedig virginia woolfnak is belefér még.
ahhoz képest, h megszűnt a munkahelyem, még hétvégén is estig bent vagyok.
a forgatókönyv kissé bizarr módon, de összefoglalható: a vidámparkot hozzácsatolják a múzeumhoz.
a főnököm elutazott külföldre, de küldött nekem meglepetés balatonszeleteket a lányával a péntek esti sötét, félelmetes, határidős papírokkal teli irodába.
na jól van, jövök vasárnap is.
- i'm saying things and then hating myself for saying them. how did you get past that? - didn't.
mail: