engem itt senki nem ért meg! még jó, h nem is tudom, mi történik.

nálunk a gyógyszeres fiókban szokott lenni a csoki.

nem hiszem, h van megfelelő testhelyzet, ha az ember egyszerre akar ugrásra készen állni, és elviselni azt, h hiába áll ugrásra készen.

bezzeg engem igen, bezzeg mást nem, bezzeg mást igen, bezzeg engem nem, bezzeg bezzeg, engem, mást, bezzeg, igen, nem, bezzeg.

illat, illat, illat. nyakba csók. a fehérbor tesz fegyelmezetlenné.

amikor hármast kaptam, merengett el a judit a leevett éttermi abrosz fölött. olyankor mentem tapolcán a bem apó utcában, és elképzeltem az univerzumot.

a központozásban különböző szokásokkal rendelkező baráti társaságokkal együtt viszont nagyon nehéz!!?!??!?%?%

a barátaim azért is nagyszerűek, mert nem csak h játszanak velem cliff, shag or marryt hajnalig lepukkant kocsmákban, mikor olyanom van, hanem mert akár a gospelfesztiválra is eljönnek velem.

minden nap előkerül vki aki áll felettem és az epizodikus altatófüggőségeit magyarázza.
én nyugodtan alszom, és egyre szebbeket álmodom. a bal mellemmel, meg cseh férfiakkal is.
a cseh férfi azon kesergett bánatos, tangóharmonikás, cseh bluest énekelve, h a lelke kocka alakú. h az ő lelkének élei vannak és sarkai, nem lehet rendesen megsimogatni. édes istenem. kocka alakú.

ave maria tornacipőben.

mondtam a szüleimnek, h ha már úgyis a környéken járnak, nézzenek be nyugodtan a munkahelyemre.
varázslatos időutazás vette kezdetét, én (ágika, egybé) zavartan mosolygok és hintázok a széken, a főnököm agyondicséri a(z órai) munkámat, a szüleim pedig elmesélik a kávét kevergetve, h milyen sokat és ügyesen biciklizek.

kamaszkori költőidolom ma a gödörnél elhaladtában a hátamnak rúgott véletlenül egy üres műanyagpoharat.

én egy érdeklődő, nyitott lány vagyok, líra, epika, dráma, kutyafüle, de újra és újra rá kell ébredjek, h kortárs irodalmi ismeretségeim nagy része úgy köttetik, h programmagazinokból kitépkedett cetliket dugdosunk egymás szájába romkocsmákban.

és amikor nagyon kedves voltam hozzá, még akkor se volt bunkó!
ha vki, hát én értek az örömhöz.

bevezetés: nálad hogyhogy megmarad a bazsalikom?
tárgyalás: motivációs farmer.
befejezés: és a férjeddel mi van? még mindig alkoholista?

a barátnőimmel csakis viszkit iszunk.

szólj hozzám, bújj hozzám, háp, háp, háp, háp.

szólj hozzám, bújj hozzám, hüpp, hüpp, hüpp, hüpp.

szólj hozzám, bújj hozzám, hopp, hopp, hopp, hopp.
a felszólítások és a fiúk nem működnek!

szokásos nyáresti keddi bulik, zuhogó esőben ülök szabadtéren, a barátaim egy vérrel lecsöpögtetett sportszeletet-darabkát mérnek vércukorszintmérővel.

nagyon féltem, h nem fog jól sikerülni a vacsora, mer a brigi és a dani is feszülten érkeztek meg; mint kiderült, a danit megzavarták körömvágás közben és nem sikerült ott és olyan szögben belevágnia a bőrébe ahogy ezt kezdeni kell. de aztán szerencsére mégis oldódott a hangulat, a danit csak beszéltetni kellett napi jó élményeiről, elmesélte, h milyen ritkán látott vonalakon tömegközlekedett, majd beszélt a részletesen kidolgozott indoeurópai nyelvekről amelyeket ő talált ki tizenéves korában (na várj, elmondhatom ezt lérausul, de északi- v déli nyelvjárásban akarod?). aztán a végére teljesen egyenesbe jöttünk, a brigi improvizált gitárral dalt emberek kiirtásáról.

olyan erős, konkrét vágyaim vannak, h nekem már minden csalódás.

köszönöm, h a lábaimmal álmodtál.

szokásos nyáresti hétfői bulik, gumikesztyűben internetezek, a barátaim szívószállal szürcsölik fel egy fél marha vérét.

nekem többnyire számonkérhetetlen dolgok fájnak. mekkora szopás.

mindenkinél van egy határ. én mélységesen lenézem azokat, akik az asztalra töltik le a fájljaikat.

nem a sötéttől, hanem amit nem lehet tőle látni. nem a széltől és esőtől, hanem amit nem lehet tőlük hallani.


patty griffin - cold as it gets

egy héttel a tanárszakos államvizsga előtt kellemetlen kis állatkáknak nevezni egy tanulócsoportot a témavezetőd előtt.
én a tűzzel játszom!

visszatérő álmom: férfiak szendvicset adnak nekem.

arra ébredtem, h az apeh pénzt utalt át nekem, és kezdtem már úgy érezni, h elkapott vmi szerencsehullám. felkeltem és össze akartam fogni a hajamat, és ekkor a hajgumim kilőtt a kezemből és egyenesen kirepült a nyitott ablakon.

ágnesnek három phd-je van: szeretetből, fonológusokból, és főzésből. mégis inkább gogotáncosnő lett.
(barátaim szemével a jövőm, stb.)

cukor van a fülem mögött.

ültem ma délután a luciánál, ölemben a gyerekével, és ott volt a rendszergazda is, aki ügyfelekkel telefonált, olyan módon, h most rettentő kemény voltam, most vérgeci voltam, a hazudós kurva anyátokat!, tette le mindig a telefont, és úgy tűnik, nem zavarta, h minden híváshoz én szolgáltattam a háttérzajt, miszerint mucika, drága, dehát most miért kell kiköpni ezt a finom virslit.

beleéltem és feléltem magam.

semmi ok az aggodalomra! a pszichológusom szerint különleges ember vagyok!

amíg ezt írtam, mélyen, szeretettel átéltem, h a sátánlányom vagy... neked nincs sátánapa komplexusod?
sokszor, sokféleképpen érzem pótolhatatlannak internetes ismeretségeimet.

azt szeretném mondani, h hívjátok a 1749-et, kétszáz forintot tudtok vele adományozni az árvízkárosultak javára.

és ennek az iskolának, bazmeg, pedagógiai programja sincs! konkrétan nem létezik ilyen dokumentum!
ha pedagógusok kocsmáznak hétfő este, na az nagyon el tud durvulni.

érezgetek itt össze-vissza.

mit mondhat az, akinek a világ állásával és az esetleges ellenkező állásával kapcsolatban sincs kifogása. sétáltunk a balatonparton kedves fonológusokkal, ettem csendben a jégkrémemet, körülöttem meg azt mondogatták, de ott a g-ből nem lesz k. szóval én nagyon szerencsés vagyok, mer akkor is elégedett lettem volna a világgal, ha azt mondják, h k lesz abból a g-ből.

otost kaptam az allamvizsgan, maris a turiszt bufebe tartok, mondjuk az eletem az remelhetoleg nem.

ha vmitől mindig is óva intettek a szüleim, az az volt, h az államvizsga előtti este a formális szemantika tankönyvet kelljen bújnom.

eljutottunk oda is, h jelenleg komáromi pisti, kiugrott rendőrkapitány, lakodalmas zenész facebookos bemutatkozását vallom ars poeticámnak:
kemény fegyelem és nagy líra.

nem tudom, van-e még ember a földön aki ne hallott volna az új mosógépemről, és h ha esetleg van, akkor neki érdemes-e élni.

bennem volt már a lendület, az öröm, a felszabadultság, amit annyira rég vártam, fogtam a telefont és elkezdtem írni az ígért beszámolót, és akkor rádöbbentem, h én a letett államvizsgámról ígértem smst, most pedig még csak az új mosógépem érkezett meg.

csak simogatás legyen.

a tivadar szerint úgy vagyok szomorú, mint egy leégett kisállatsimogató.

engem pl megtanultak nem félteni, miután néhányszor összeverve jelentem meg, mégis egyben, mondta a detektív.
de én egy kedves, csendes, visszafogott lány vagyok, vetettem ellen. ha engem megverne vki, akkor az nagyon gáz lenne.
most ezzel azt akarja mondani, h én nem vagyok egy kedves, csendes, visszafogott ember? nézett fel a detektív, majd mivel másodszorra sem találta a keresett telefonmellék számát, kiállt az iroda elé és irdatlanul üvölteni kezdte a keresett kolléga nevét.

ahhoz képest, h nem hiszek, elég kifinomult és elnéző istenképem van.

úgy tűnik, h a padlóravágásaim között, amikor is durván elszalad vele a háztartás, az isten, az én jóságos nagyanyám, pánikszerűen be-beszalad a spájzba és lekap egy-egy finom lekvárt nekem a polcról, h azt mondja, tessék, eper, tessék, bíznakbenned, tessék, estimese, tessék, muzsika, és tessék, tánc.

álmaimban legyengült és magatehetetlen vagyok. szerencsésebb álmaimban mellémfekszenek az ágyba meg átöltöztetnek. szerencsétlenebb napjaimon ezek mind meg is történnek.