engem tönkretesz ez az ország.
tavaly a külföldiek még úgy próbáltak flörtölni velem: ágnes, not only is your make-up beautiful this morning but your push-up as well.
idén már így kezdik: i heard you don't have a separate ministry of culture!

amikor megláttam, h a konferencián a színpadon ülve kell előadni, azt gondoltam, egyébként szolid öltözetemhez a minisziknya alá vehettem volna más színű, nem világító piros bugyit.
aztán mikor megláttam, h a konferencián előadókat milyen színes villogó fényekkel világítják meg, azt gondoltam, a bugyival nem lesz baj, de betanulhattam volna vmi koreográfiát az előadás helyett.

‎- van egy olyan pókfajta, h a nősténynek a hím ennivalót kell h vigyen párzás előtt, h nehogy őt higgye kajának és falja fel.
- én is ilyen vagyok.

ilyenkor hová szökik belőlem a szuperség?

önéletrajzi regényem azon a tavaszi délutánon fog elkezdődni, amikor mogyoróvajat kentem egy kocka jégcsokira.

egy fiú ékszert vesz nekem: aw.
egy fiú ékszert vetet nekem az anyukájával: what. the. fuck.
egy négyéves kisfiú szivárványos fülbevalót vetet nekem az anyukájával: awww.

én szenvedéllyel szerettem a firefoxot, de mikor a komolyanvehetősége után még a kiscicás szkinemnek is befellegzett, éreztem, h itt az ideje böngészőt váltani.

ha nagyon sok van belőle, az már koncepció.

úgy érzem h éveket öregedtem az elmúlt néhány évben.

most olyan idők vannak, h mindenből nagyon kevés van.
ölembe hajtja fejét egy kád víz.

csak azt akartam üzenni, h rántotthús viszont van elég.

utolsó simítások
(színes, magyarul beszélő, romantikus dráma)

különböző okok miatt még a koncert vége előtt elszöktünk a templomból és átmentünk a kocsmába, ahol ott ült pl. sörrel a kezében a lány, akit pár perccel korábban láttunk elszökni a templomból.

csak délután derült ki, h ma nem kellett volna bemennem dolgozni.
úgy tekertem haza, h beengedett maga elé egy sürgősségi vérszállítás feliratú autó.

három meleg fiúval ülök egy asztalnál, és én tudom a legtöbbet lady gagáról?!

gondolkodom, mi komolyat kéne h jelentsen nekem ez a közelgő 26. születésnap.
velem egyidős fiúbarátaim mostanában pl. részegen kerítést mászva nyársalják fel a végtagjaikat.

a vállak amelyeken sírok, ugyanazok a vállak, mint amelyekért máskor sírok.
egy nap úgy döntöttünk, a rózsás ágynemű és én, h soha többé nem hagyjuk el egymást.

jaj, jaj, elnézést, hadonászott a titkárnő, egy perc türelmet kérek, csak az igazgató úr még tárgyal, nekem meg hőhullámom van.

a nyelvészetkonferencián konstatálom, h remeg a kezem. a pszichológusom smst küld, h szeretettel gondol rám a tengernél.

nem gondoltam volna, h majdnem 26éves koromra azzal fogok új barátokat szerezni, h néha beöltözöm hoffmann rózsának.

az volt a metróajtó üvegébe karcolva: szeretlek ági. meghatottál, ismeretlen metrórongáló.

azt mondta, reggel, mikor látom, h felébred és kinyitja a szemét, imádkozom, h hagyjon még két percet. mit mondjak neki. én is félek.

az értekezleten lejegyzeteltem ma, h csak a halál biztos.

mindazok közül, amiket franciaországból hoztam magammal (a csoki, a narancslekvár, a sajtok, a fiú, a mély levegővételek, a jelly bean), a narancslekvár fogyott el utoljára.

igen igazságtalan tavasz van, gondolta magában a bástya utcában sétálva az apró, kicsi görcs, ami én vagyok.

szomorúságom olyan szépséggel párosul, vagyis inkább szépségem olyan szomorúsággal, h az étteremben ingyen adják a kávét.

yo, mary pt. 1.

wyclef jean feat. mary j. blige - 911

yo, mary pt. 2.

rahmanyinov - ave maria

Negyedik biciklizés

Megkordult a gyomrom, és csak akkor jutott el a tudatomig, hogy már napok óta semmit sem ettem. Feltápászkodtam az ágyadról, bementem a kamrátokba, és keresgélni kezdtem a polcok között. Régi bögréket és tálakat találtam, de a félhomályt átjárta a még gőzölgő étel illata. Felálltam egy hokedlire, és levettem a felső polcról az egyik tányért. Még meleg volt benne a kocsonya, sütötte a kezem a pereme, de valahogy kibotorkáltam vele a konyhába, és szaporán kanalazni kezdtem. Friss kenyeret és bort is találtam. Egy pillanatra letettem az újra és újra megcsörrenő kanalat, és belehallgattam a körülöttem lévő csöndbe. Megborsódzott a hátam. Végtelen nyugalom terült a vidékre. A tányéromba néztem, és megint az jutott az eszembe, talán mégiscsak későn érkeztem, és nekem tényleg csak a füled jutott, más már nem maradt. De arra is gondoltam, hogy nekem pont elég, cserébe pedig neked adom az enyém: hallgatlak vele, amikor csak kell. Bármit is suttogsz bele. Akkor motoszkálást hallottam az ajtó felől, kíváncsian néztem oda, vajon ki lehet.

Aaron Blumm: Biciklizéseim Török Zolival (részlet)

volt nemrég olyan is, h meghívtak kockázni ide.
(a 35. és 36. vagyok én a remek sorban)

a fiúm nem elvarázsolt, csak azért nem veszi fel nekem a telefont, mert a csengőhang közben pont rádöbben, h tökjól fel tud futni a lépcsőn a dal ritmusára úgy, h a szöveg sorainak végén ér a lépcsőfordulókba.

most mindenre szeretnék emlékezni ami felment az alól, h rendesen viselkedjek, hiszen csütörtök este van.

vettem sósperecet ebédre, soha többé nem leszek szomorú.
hótaposóban járok kocsmába.

istenem, kérlek adj a kezembe még több rossz verseskötetet! olyan jól szórakozom!

nem foglalkoztat annyira az öregedés, csak újabban, mióta péntek este elaludtam a dallas előtt.

- miért, gondolkozol rajta, h elmenj pszichológushoz?
- hát nem tudom. a pszichológus ad enni? lehet nála aludni? meg lehet dugni?

a fiúk reggel nem is értik, mit akarhatnánk a maslow-piramis másik végétől.

azért az elég jó, h mikor rengeteg biztonsági őr és csajaik között táncol az ember villogó, színes fényekben a la isla bonitára, akkor van, aki odajön hozzá, és a fülébe súgj üvölti, h az a sapkás csávó ott olyan tandoris.

- menjünk.
- merre?
- a karibi térségre gondoltam, de hamarosan felszállok az 1es villamosra.

szia kicsi halálkanyar, szia.

azon kéne elgondolkodnom, h én alapvetően hálás tanítványnak és szerető barátnak érzem magam, viselkedésemmel mégis kiprovokálom, h tudományos tanácsadók szőröstörpe-mágnesnek nevezzenek a kocsmában.

a síelés, köszönöm, nagyon jól megy, kisgyermekeket és kötöttebb ízületű nyugdíjasokat fölényesen mosolyogva előzgetek már a zöld pályákon.

kedves naplóm, ma azt mondta egy fiú, h milyen jó kis combom van.
arról beszélgettünk, h kit eszünk meg, ha éjszakára fennragadunk a hegyen.

akárhánymillió forintos költségvetésről is legyen éppen szó, még mindig képes vagyok kimutatni az ablakon más mondatának a közepén, h mókus!

el sem mondom, mennyit késtem ma egy kolbászos rántotta, egy ribizlitea, egy tejszínes brownie, egy presszókávé, a csoppy két szép szeme (nem ettem meg), majd az egyik táskám reggelizőhelyen való felejtése miatt, a főnököm meg azzal várt az irodában, h hozott nekem síkesztyűt meg fülmelegítőt meg spéci zoknit, h szeressem meg a síelést.
ma reggel még vona gábort is jobban szeretem magamnál.

péntekig megtanulok a youtube-ról síelni, aztán a jövő héten meg figyeljétek majd a híradót az rtl-en, ott befér egy rákos kisgyerek és egy újszülött víziló közé simán egy bizarr síbalesetek körkép.

volt ilyen is. vmelyik december, megyek az utcai virágoshoz:
- jó napot kívánok, tizennégy virgácsot kérek szépen.
- rendben, adom... utómikulás lesz az oviban? v a suliban?
- az akadémián.

egyik első élményem a nyelvtudományi intézetről, h az asztalon ülve vártunk nádasdy ádám előadására a földszinten, és egy ott dolgozó néni ránk szólt, h ez itt egy tudományos intézet, nem szabad az asztalokon ülni.

egy évvel később álltam egy asztalon a nyelvtudományi intézetben, és nádasdy ádám, krokodiljelmezben állva mellettem, nyújtotta a kezét h le tudjak róla mászni.

- de most az ágival szenvedtem eddig lélekben.
- micsoda?! velem szenvedtél és nem is szóltál?
- jézus sem szólt.

én illényikaticázok, te illényikaticázol, ő illényikaticázik, mi illényikaticázunk, ti illényikaticáztok, ők illényikaticáznak.
1. a hollerung ma is elillényikaticázta az utolsó ráadást.
2. szóltunk a művésznőnek, h ezen a színpadon nincs illényikaticázás, mégis lenyomott egy csárdás-egyveleget.
3. péter keserűen tudomásul vette, h a kortárs hegedűdaraboknak nincs közönsége, és inkább úgy döntött, összeillényikaticázza a lakásravalót.

ebben az országban most a mémekért és a fiúkért érdemes élni.

esténként ki kell simogatni belőlünk a bajainkat és mások bajait.

White Winter Hymnal from Sean Pecknold on Vimeo.

amikor kiderül, h a hirtelen kialakult melanómád csokoládé.