szia kicsi halálkanyar, szia.

azon kéne elgondolkodnom, h én alapvetően hálás tanítványnak és szerető barátnak érzem magam, viselkedésemmel mégis kiprovokálom, h tudományos tanácsadók szőröstörpe-mágnesnek nevezzenek a kocsmában.

a síelés, köszönöm, nagyon jól megy, kisgyermekeket és kötöttebb ízületű nyugdíjasokat fölényesen mosolyogva előzgetek már a zöld pályákon.

kedves naplóm, ma azt mondta egy fiú, h milyen jó kis combom van.
arról beszélgettünk, h kit eszünk meg, ha éjszakára fennragadunk a hegyen.

akárhánymillió forintos költségvetésről is legyen éppen szó, még mindig képes vagyok kimutatni az ablakon más mondatának a közepén, h mókus!

el sem mondom, mennyit késtem ma egy kolbászos rántotta, egy ribizlitea, egy tejszínes brownie, egy presszókávé, a csoppy két szép szeme (nem ettem meg), majd az egyik táskám reggelizőhelyen való felejtése miatt, a főnököm meg azzal várt az irodában, h hozott nekem síkesztyűt meg fülmelegítőt meg spéci zoknit, h szeressem meg a síelést.
ma reggel még vona gábort is jobban szeretem magamnál.

péntekig megtanulok a youtube-ról síelni, aztán a jövő héten meg figyeljétek majd a híradót az rtl-en, ott befér egy rákos kisgyerek és egy újszülött víziló közé simán egy bizarr síbalesetek körkép.

volt ilyen is. vmelyik december, megyek az utcai virágoshoz:
- jó napot kívánok, tizennégy virgácsot kérek szépen.
- rendben, adom... utómikulás lesz az oviban? v a suliban?
- az akadémián.

egyik első élményem a nyelvtudományi intézetről, h az asztalon ülve vártunk nádasdy ádám előadására a földszinten, és egy ott dolgozó néni ránk szólt, h ez itt egy tudományos intézet, nem szabad az asztalokon ülni.

egy évvel később álltam egy asztalon a nyelvtudományi intézetben, és nádasdy ádám, krokodiljelmezben állva mellettem, nyújtotta a kezét h le tudjak róla mászni.

- de most az ágival szenvedtem eddig lélekben.
- micsoda?! velem szenvedtél és nem is szóltál?
- jézus sem szólt.

én illényikaticázok, te illényikaticázol, ő illényikaticázik, mi illényikaticázunk, ti illényikaticáztok, ők illényikaticáznak.
1. a hollerung ma is elillényikaticázta az utolsó ráadást.
2. szóltunk a művésznőnek, h ezen a színpadon nincs illényikaticázás, mégis lenyomott egy csárdás-egyveleget.
3. péter keserűen tudomásul vette, h a kortárs hegedűdaraboknak nincs közönsége, és inkább úgy döntött, összeillényikaticázza a lakásravalót.

ebben az országban most a mémekért és a fiúkért érdemes élni.

esténként ki kell simogatni belőlünk a bajainkat és mások bajait.

White Winter Hymnal from Sean Pecknold on Vimeo.

amikor kiderül, h a hirtelen kialakult melanómád csokoládé.

ez volt életem legrosszabb éve. lisztet is úgy utálom.

nagyon sok dolgot tudnék kérni, de leginkább azt szeretném kérni, h legyenek majd mindig olyan emberek, intézmények, célok, amikért úgy gondolom, h érdemes lemondani a többi kérésemről.

a marci nem tudja elolvasni a kézírásomat de beleolvas a naptáramba, és tényleg el tudja képzelni, h csütörtök tizenkét órára nekem be van írva, h magány.

amikor csend van, nagyon nagy csend van.
amikor nem integetek, kezet nyújtok, tapsolok, öklöt rázok, csettintek, kalimpálok, vezényelek, ölelkezem, akkor leengedem a karjaim a testem mellé és odaragadnak. minden és mindenki kevés, kevés, kevés. nézek ki az ablakon. a nap maryzsuzsija.

esterházy péterrel álmodtam. nem mondhatom el, mennyi ruha volt rajta.

többet nem is akarhatnék az élettől. de akarok.

a parc güellben a nagy turistatömegben elmentem egy nagyon magas fekete fiú mellett, akinek hosszú, kétszínű rasztái voltak, élénkszínű ruhái, nagy hátizsákja külön hozzákötött sokliteres vizesflakonnal, és pórázon hat hatalmas kutya kísérte.
később a városban keresztezte az utamat, öblítőillatot meg a hat kutyát húzva maga után. hát igen, gondoltam, miközben sétáltam tovább, nyilván emlékszem rá annyi ember közül, már egy nagyon jellegzetes vonás is elég lenne ehhez ebből a sokból. ekkor a fiú utánam kiáltott, h ugye jól emlékszik h engem látott a parkban.

biztos a seggem.

az anyukám már azt hitte, h jött a jézuska, de az apukám lehűtötte, h csak az ő kopasz fején megcsillanó fény volt az. kezdem érteni, miért kínálgatnak konyakkal.

nagyon boldog karácsonyt mindenkinek!

vegyek a családomnak karácsonyra magamnak nyugtatót?

hétfőn meggyőződhettem arról, h az új munkahelyem, a múzeum, is kiérdemli a vidámpark címet, ugyanis a fontos, alapvető értékek ott is megvannak, úgymint:
1. tepertőkrém
2. a karácsonyi parti kezdete után alig egy órával már karaoke
3. irodalom szeretete blablabla

gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró gázolt a metró újra jár a metró

igenis, lehet úgy szexi egy nő, h kibújtatják ruháiból gyöngéden és egy fájdalomcsillapító tapasz van a derekán!

részegen a táncparketten sneki nem kiabálja államtitikárok neveit!!44

tudatosítani: nem az ebédem kívánja a bort, hanem én.

idén karácsonyra mindenki kihúzza vkinek a nevét, és egy minden rendben lesz kíséretében megsimogatja a fejét annak akit húzott.

akarok egy katonazenekart.
ettől teljesen függetlenül: annyi bajom van velem.

ferencz győzővel megegyezik a bioritmusunk.
ferencz győző, akivel megegyezik a bioritmusunk, valószínűleg nem emlékszik a nevemre. de mindig nagyon kedvesen mosolyogva köszön. évek óta, akármikor a menzán járok, ha rendszeresen ugyanazon a napon, ha rendszeresen ugyanazon a napon, de kivételesen más időpontban, ha ritkán és össze-vissza, mi mindig egyszerre ebédelünk. néha már aggódva nézek szét a levesem fölött, h hol van, csak nem történt vele vmi, de akkorra már be is lép az ajtón.
ma a rákóczi út egén egy szivárványt, menzáján pedig a ferencz győzőt láttam, amelyek után kénytelen vagyok én is belátni, h van még remény.

ma rám mosolygott orbán viktor egyik testőre. remélem ez nem azt jelenti, h elhurcolnak majd a háremébe, v vmi.

jött egy fiú az i. intézetből és aláírtam neki egy papírt, de mondtam, h lepecsételni inkább nem fogom, mert a munkahelyem jogilag már nem létezik. mondta, h nem baj, mert úgyis megszűnik ebben a formában az i. intézet is mindjárt, akiknek a papír lesz.

ajánlás.

az üzenet amit arckifejezésemmel sugározni kívánok a gyógyszerészek felé: tudom, mit csinálok.

be kellett mennem az eltére egy igazolásért, és olyan történt, amilyen míg oda jártam, persze soha: senki sem várt a to-ra. háromszor néztem meg, tényleg az ügyfélfogadási rendnek megfelelő nap és napszak van-e. olyan gyanakvó arccal nyitottam be a tanulmányi előadómhoz, h kinevetett. de... de hol vannak a többiek? kérdeztem. mire az előadóm egy laza mozdulattal a szemétbe dobta a kezéből a barackmagot és mosolygott. őket már megettük.

vki mutassa meg, h ekkora fájdalmakkal mit lehet kezdeni, mert már nem megy. köszi.

most az van, h minden nap eldől vhol, h aznap milyen leszek, pedig már volt úgy, h volt ebbe beleszólásom.

én is ilyen szeretnék lenni hetvenévesen! de most előbb még megyek és iszom egyet, h mégse érjem meg a hetvenet.

tök igazságtalan, h nem azok a rosszak történnek meg, amiket jól viselek. a végén még ezekben is rutinom lesz.
belenyúlok a zsebembe és előveszem a mai mondatot. én ezt n-nem bírom m-még egyszer v-végigcsinálni.
értik, legyek türelemmel, vegyek egy papírzacskót és lélegezzek abba.
bámulok a cappucino felett kifelé, h jöjjön fel a nap.

don quijote hazájában tartunk meetinget arról, hogyan folytassuk szélmalomharcainkat a kultúráért.

általános szabályok:
- MOSOLY!!!

az ébresztő lenyomásakor a vekker számlapján pár másodpercre kigyulladó fény pont alkalmas arra, h sötét reggeleken biztonságban visszalépkedjek az ágyamig.

fel akartam hívni a nagybátyámat, h nem voltam-e nagyon barátságtalan, mert a múltkor munka és rohanás közben futottunk csak össze, és elég ideges voltam.
de aztán a nagybátyám megelőzött és felhívott, mert benne már nem várhatott tovább a hála, és nagyon meg akarta köszönni, h nem ütöttem meg.

képzeljük el, ahogy a meghatottság és büszkeség könnyei gyűlnek a szüleim szemébe, h először jelennek meg széplelkű leányuk írásai egy irodalmi lapban.
törékeny virág vagyok bazmeg címmel.

már annyi pálmafa kellemesen lenyugtatott, amennyit előre, a google street viewban láttam, míg lesétáltam a leendő hotelom utcáján a barcelonai tengerpartra.

én minden történésért és visszajelzésért keményen megdolgozom. de a világ, úgy magától, nekem kevés.
én se vagyok erős.

felnőttem: már nem szeretnék betegebb lenni, mint amennyire vagyok.

más:
k22. a következő személyes adatokkal kapcsolatosan állított ön valaha valótlanságot az interneten?
- súly

én annyira szeretem a nyelvészeket, és annyira magával ragad ez az érzés mindig, h teljesen egyértelműnek veszem, h az egész világ így van vele, és csak őket akarja hallgatni ahogy nyelvészetről beszélnek, és így minden nyelvészeti előadás előtt képes vagyok tök komolyan kétségbe esni, h mi van, ha nem lesz helyem az előadóban az ott tolongó tömegtől.

a lucia idei halloween partiján virginia woolfnak öltöztem, amely karakterben az eddigi jelmezes bulikhoz képest (amikor is rss-feednek, lady gagának, illetve hoffmann rózsának öltöztem) a legkönnyebb volt megmaradni. egészen odáig vittem a dolgot, h az este egy pontján maga a bosszúálló angyal (lucia) fogott kézen és ültetett le gyengéden, h meséljek, mitől vagyok ilyen szomorú.
egy tánc a spice up your life-ra pedig virginia woolfnak is belefér még.

ahhoz képest, h megszűnt a munkahelyem, még hétvégén is estig bent vagyok.
a forgatókönyv kissé bizarr módon, de összefoglalható: a vidámparkot hozzácsatolják a múzeumhoz.

a főnököm elutazott külföldre, de küldött nekem meglepetés balatonszeleteket a lányával a péntek esti sötét, félelmetes, határidős papírokkal teli irodába.
na jól van, jövök vasárnap is.